Kedves Kollégák!
Sok szeretettel meghívunk Benneteket a Magyar Etológiai Társaság XXIII. Konferenciájára, melyre november 26-27-én kerül sor. A konferencia a helyzet kiszámíthatatlansága miatt online lesz. Tudjuk, hogy ez a legtöbbeteket elszomorít, mert utoljára két éve tudtunk személyesen összegyűlni, és a személyes találkozás is fontos része, célja volt mindig a konferenciánknak. Úgy azonban nehéz szervezni egy ekkora konferenciát, hogy lehet, hogy egyáltalán nem lehet majd személyesen megtartani, vagy egy esetleges létszámkorlát miatt nekünk kell kiválasztani, hogy a jelentkezők melyik fele lehet személyesen is jelen. Azért, hogy mégse maradjunk személyes találkozás híján, ha a helyzet engedi, november 28-án egy közös kirándulást tervezünk (esetleg sütögetéssel, forraltborozással). Ehhez helyszínjavaslatokat a jelentkezési lapon várunk (azt vegyétek figyelembe, hogy a résztvevők az ország számos pontjáról érkezhetnek).
Ha már online lesz a konferencia, ennek előnyeit is próbáljuk kihasználni. Így többek között olyan plenáris előadókat is meg tudunk hívni, akikre máskülönben nem lett volna lehetőség.
A tavalyi tapasztalatokból kiindulva idén nem lesz poszterszekció, viszont a hagyományos (várhatóan) 12+3 perces előadások mellett a lassan hagyományossá váló rövid, néhány diás, 3+2 perces előadásformát is lehet választani. Az előadások nyelve magyar és angol is lehet. Az angol nyelvű előadások előnye, hogy a konferencia külföldi résztvevői is megértik, és hozzá tudnak szólni. Aki a magyar nyelvű előadást választja, azt is kérjük, hogy diáit lehetőleg angol nyelven készítse el.
A konferenciára itt lehet regisztrálni legkésőbb november 1. délig. A konferencia ingyenes. Kérjük, hogy azok is regisztráljanak, akik nem tartanak előadást!
Idén is meghirdetjük az Év Ifjú Viselkedéskutatója pályázatot. A felhívás és a kitöltendő dokumentumok itt érhetőek el. A jelentkezés határideje a regisztrációhoz hasonlóan október 22. 12:00 (dél). Mivel a győztes díjazása a Magyar Etológia Alapítvány támogatásával történik, ezért kérjük, hogy a pályázattal rendelkező szenior kutatók legalább egy jelképes adománnyal támogassák az alapítványt (a számlaszám és az alapítvány alapadatai itt találhatóak).
A felmerülő kérdéseket a metkonf2021@gmail.com címen várjuk.
A szervezők nevében üdvözlettel:
Rosivall Balázs
ELTE Állatrendszertani és Ökológiai Tanszék, Viselkedésökológiai Csoport
A szervezőbizottság további tagjai:
Gyarmathy Helga, Kopena Renáta, Sarkadi Fanni, Szöllősi Eszter, Szász Eszter, Zsebők Sándor